Bocsánat,hogy mostanában nem nagyon van rész,csak nem nagyon van ihletem. Most hozok nektek egy új részt. Remélem tetszeni fog. ~Esther
Délután még el mentünk kajálni is. Utána meg sétálgattunk még egy kicsit aztán Daniel haza kísért. Meg álltunk az ajtónk előtt. Meg fogta a kezeimet és meg csókolt. Nem ez volt az első csókunk de úgy éreztem mint ha ez lett volna. El váltak ajkaink és kezeink. Én be mentem és neki dőltem az ajtónak. és egy nagyot sóhajtottam. A nagyi egyből ott termet.
-Szerelmes vagyok.-jelentem ki. A nagyi rám mosolygót aztán el ment. Értette,hogy miért mondtam. Pár perc után fel mentem a szobámba. Ki vettem a fényképezőből a memória kártyát és át tettem a gépbe. Nézegetni kezdtem a képeket. Jobbnál jobb képek voltak.
Rá néztem az ágyamra és meg láttam rajta egy albumot. Fel álltam és jobban meg vizsgáltam. Üres volt. Alatta volt egy cetli. Ez állt rajta: "Kincsem,ezt az albumot használd arra,hogy meg töltöd a közös képeitekkel. Legyen benne sok csodás emlék,hogy egyszer majd örömmel mutasd meg a gyerekeidnek,unokáidnak. Puszi a nagyi." Ez aranyos volt a nagyitól. Vissza is ültem és kinyomtattam egy ma készült közös képet Daniellel. Bele ragasztottam és siettem le a nagyihoz,hogy meg köszönjem neki és meg mutassam az első képet benne.
Másnap reggel egyedül ébredtem. A nap be sütött az ablakon meg világítva a szobám. Boldogan keltem ki az ágyból. Meg fésültem a hajam és le mentem. Minden szép volt és jó. Be érve a nappaliba a nagyit pillantottam meg aki a tenyerébe temette az arcát. Meg ijedtem,hogy mi történt. Oda mentem hozzá és le ültem mellé.
-Csillagom van egy rossz hírem. Most erősnek kell lenned. Jól figyelj rám.-mondja a nagyi a szemembe néz.Nagyon meg ijedtem,hogy mi történt. Komolyan néztem rá.-Kendall meg halt. A szülei hívtak most,hogy el mondják. A bátya ölte meg. Annyira be volt drogozva.-hadarja a nagyi. Nem akartam el hinni. A szívem jobban kezdet verni mint valaha. Sírni kezdtem.
-Neee!!!-ordítom. Nem bírtam ezt fel fogni. Fel álltam és ki rohantam a kertbe. Le ültem a tölgyfa alá és sírtam. Egyedül akartam lenni.
Isten megint el vett tőlem egy nagyon fontos személyt az életemből. Meg állás nélkül csak sírtam. Kendall volt az aki mindig mellettem volt,aki mindig segített nekem mindenbe. Ő segített fel dolgozni anya halálát és azt is,hogy apám el hagyott. Neki el tudtam mondani mindent. Ő volt a legjobb barátnőm.
Erőt vettem magamon és fel álltam. El határoztam,hogy át megyek Kendallékhoz és segítek az anyukájának és apukájának mindenbe.
Be mentem egyenesen fel a szobámba. Át vettem a pizsim és készen álltam az indulásra. Még a nagyi mondott pár mondatott nekem.
-Légy erős. Segíts nekik mindenbe. És szólj ha még segítség kell,akkor én is segítek mindenbe nekik.-mondja a nagyi. Fel vettem a cipőm utána meg öleltem és adtam egy puszit az arcára.
El sétáltam Kendallekhez. Nem laktak tőlünk messze. A bejárati ajtajuk felet lógót a fekete zászló. A kertjükbe már semmi vidám nem volt. Mindig kint voltak a kerti törpék,a teázó asztal. De ezek már nem voltak kint. Az egész kertjük üres volt. Kinyitottam a kis kapujukat és a bejárati ajtóhoz sétáltam.
Kopogtam kettőt. Kendall bátya nyitott ajtót. Meg lepődtem,hogy ő mi a francot keres itt. Neki egy börtönbe kéne lenni nem pedig itt.
-Mit szeretnél? Anyámék nincsenek itt. Kendall temetését intézik.-mondja flegmán. Mint ha nem is érdekelné őt,hogy meg ölte a saját húgát.
A düh át futott az egész testemen. Legszívesebben be húztam volna neki egyet. De erő szak helyet inkább jól meg mondtam a magamét.
-Mason te egy akkor szerencsétlenség vagy! Téged nem is érdekel,hogy meg ölted a saját húgod? Úgy mászkálsz itt mint ha semmi nem történt volna. Neked nem itt kéne mászkálnod ha nem egy börtönbe!-kiabálom
Mason rám nézett és be mutatott. Inkább nem foglalkoztam vele és fel mentem Kendall szobájába. Be lépve a sírás fogót el. Láttam azt a halvány rózsaszín színű szobát aminek a falain képek voltak. A családjával,velem. Meg egy nagy Éhezők Viadalos poszter. Oda sétáltam az asztalához és le vettem róla az egyik képet ami be volt keretezve. Ő és én voltunk rajta. Le ültem az ágyára és magamhoz szorítottam a képet. Potyogni kezdtek a könnyeim.
Később letettem a képet a kezemből és pakolni kezdtem a szobájába. Rendet raktam a kupis fiókjába,rendet raktam az író asztalán. Aztán a szülei is haza jöttek. Meg töröltem a szemem és le mentem hozzájuk. Egyből meg öleltem az anyukáját,aki a karjaim közt kezdet el bőgni.
-Jaj Shophia,ezt nem lehet ki bírni. Istenem! Ez borzasztó.-mondja bőgve az anyukája. Magamhoz szorítottam. Borzasztó volt azt látni,hogy az anyukája,hogy ki van borulva. A drága fia meg ült bent a nappaliba és chipset zabált.
2013.11.30.-án ezen a napon hunyt el Paul Walker. Ezzel a pár sorral emlékezünk egy legendás színészre,aki minden fiatal,felnőtt és idős szívében örökre meg marad. Paul Walkert a Halálos iramban ismerhettük meg. Élvezettel csinálta azt amit szeretett. Szerette az autókat és az autós versenyzést. Isten egy olyan embert vett el az élők között akinek még élni kellet volna. 2 éve egy isten távozott el tőlünk.
Nyugodj Békében Paul Walker! Ma mindenki rád emlékezik. Bele írtad magad a történelembe. Sok ember példa képe vagy,ezt ne felejtsd.
R.I.P. Paul Walker.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése